Idolfitness
Precízen felszerelt, napfényes stúdióval várunk a MOM Park-nál.

Idol Studio

Várunk letisztult és egyben komfortos Stúdiónkba a XII. kerületben a MOM Parknál, ahol mi vagyunk az egyedüli Speedfitness-el foglalkozó mozgásforma! Szinte precízen személyre szabjuk a szolgáltatásunkat érkezz párosan vagy páratlanul. Két edzőgéppel állunk rendelkezésedre, így ha motivációt érzel valakivel együtt edzeni, akkor ezt jelezd felénk nagy lendülettel!


Videók és Interjúk velem


Tatár Csillával adtunk közös interjút a szülés utáni regenerálódásról a LifeNetwork Tv-nek. Nézd meg hogyan tud szülés után segíteni a formábahozásnál a Speedfintess!

A Tv2 Több mint TestŐr című műsorában Vámos Erikával beszélgetünk a helyes testtartásról, amit a Speedfitness-el tökéletesen ki tudunk alakítani.

A Reggeli  Start-ban Csisztu Zsuzsának adok interjút a Speedfitness hatékonyságáról és, hogy kinek ajánlott ez az edzésmódszer.

Vendégeink mondták

  • Izának köszönhetően megtanultam kitolni a határaimat. 26 év keresés után végre találtam egy olyan mozgásformát, amit igazán élvezek. Minden edzésre szívesen jövök, sőt, kifejezetten várom is! :) Iza képes mindig meglepni, valami új feladattal, előrukkolni! Köszönöm a türelmet, a mindig jókedvet és Parovot!! :)

    Mátéka Erzsébet
  • Ide jöttem... Féltem, izgultam! Éhes és szomjas voltam... és nagyon fáradt...! Jött Iza és adott egy izotóniás italt, majd edzettünk egy szuper Királyat. Megnyugtatott, megnevettetett, megdicsért! Szuper a környezet, a szolg?ltatás, az edző! Köszönöm! Jövök máskor is!

    Szijártó Márton
  • Szerettem volna kipróbálni... Sok jót hallottam róla korábban...és tényleg igaz!!! A legfontosabb, hogy az évek óta tartó derék- és hátfájdalom egy hónap torna után teljesen elmúlt (heti 2x járok). Esténként, még ha a hosszú nap után hullafáradt vagyok, akkor is szívesen jövök, jövünk! Köszönünk mindent!

    Gulyás Éva és Barni
  • Kedves Izabella! Nagyon örülök, hogy megtaláltalak. Profi vagy! Derekam és térdem miatt már szinte nyomorék voltam, mint sok más élsportoló társam 50-en felül. 10 edzés után már emelem a nehéz kosarat és felszaladok a lépcsőn, újra embernek érzem magam! Minden volt sportoló társamnak ajánlom.

    Dr. Lisziewicz Julianna
  • Kedves Idol csapat! :) Izabella és Andi! Nagyon köszönöm az interjút és az edzést! Valamint a profi hozzáállást, szaktudást, kedvességet és az otthonos, kellemes hangulatot! Sikeres évet és sok vendéget nektek! :)

    Müller Attila RTL/COOL/TABU
  • REHABILITÁCIÓ ITT! Minden sebész ki akarja cserélni a térdemet! "Olyan, mint egy rossz 100 éves"! Kosérlabda sérülés=35 éve. 10 hónapja járok ide - kb.2x hetente. Erős vagyok, járok, kirándulok(gombát szedek), futok 3-4 km-t (néha), úszom, stb... Mindent kipróbáltam.Gyógytorna nem segített. Ez erősít, rehabilitál. Nem kell sebész, nem kell gyógytorna.

    Dr. Lisziewicz Julianna
  • Világéletemben sportoltam, nem volt soha gond az alakommal, de mikor elkezdtem dolgozni, és napi 10-12 órát ültem egy szerkesztőségben, a számítógép előtt, bizony sokkal fáradékonyabb, erőtlenebb, gyengébb lettem. Mióta járok Speedfitness-re heti két alkalommal, sokkal jobb az állóképességem, és újra kerek a fenekem, nem pedig "ülőmunkalapos".

    Brugós Berni
  • Flabélos-t használom kb. 2 hónapja. Hetente 2-3 alkalommal jövök. A combom oldalán lévő problémás részből és a hasamból sokat sikerült ledolgoznom. Ez egyértelműen látható. Elkezdtem egy kicsit a táplálkozásra is odafigyelni, így 2 hónap alatt 4 kg-ot le is fogytam (62-ről 58 kg-ra). Nagyon szeretek ide járni, mindenki nagyon kedves. Úgy érzem, hogy minden erőfeszítés nélkül tudok tenni az alakom formálása érdekében. Nagyon jó érzést! Köszönök mindent!

    Havasi Zsuzsa
  • Amióta ide járok tudom milyen fájdalom nélkül élni a mindennapokat :) Közben mégis sportolhatok, aktívan. Kiegyenesedett nyaki lordózist diagnosztizáltak pár hónapja, letiltottak a sportról (futás, aerobik, bicikli). Szerencsére rátaláltam Izáékra, és imádom! Imádom a hely energiáját, Izáék kedvességét és a professzionalitásukat. Rehabilitálnak testben, lélekben. Köszönöm!

    Schmid Nikoletta
  • Iza az az ember (az egyetlen), aki miatt nem csak, hogy hajlandó vagyok korán kelni, de jókedvvel kelek, mert tudom, hogy bármit is talált ki az adott napra az működni fog. Amióta ide járok jobb a közérzetem és természetesen fizikailag is aktívabb vagyok. Jók az energiák, Iza pedig imádni való egy ember mind amellett, hogy profi! Köszönöm Iza :)

    Bozsek Márk
  • Kedves Izabella és a fiúk! Mindig sportoltam, de év elején nagyon nehéz lelki teherrel kellett megküzdenem s úgy éreztem a testemnek is kellenek az új kihívások. Izgatott a TRX és a Speedfitness, már csak a helyet és a megfelelő embert/embereket kellett megtalálnom. Az emberismeretem nem csalt. Izabella és a fiúk belopóztak az életembe szaktudásukkal, lelkességükkel, rugalmasságukkal! Jól választottam! :) Már el sem tudom képzelni a hetem 2.3 találkozás nélkül. Ahol tudom ajánlom és viszem jó hírét a csapatnak és a módszernek. Köszönöm az erőt, amit nálatok gyűjtök.

    Jakupcsek Gabriella
  • Mindenkinek, aki rászánta magát a változtatásra! A véletlen hozta úgy, hogy az Idol-ba jöttem.  A kezdet „mint minden kezdet” összeszorított fogakkal indult.  Aztán az edzők bíztatása, szaktudása és kedvessége „függővé” tett. Ma már hiányzik, ha nem tudok jönni.  Ilyen emberi és szakmai odafigyeléssel még sehol nem találkoztam. Az utolsó lehelletig, jókedvűen szenvedünk. Mára már családtagnak érzem magam. Köszönettel, egy senior kategóriás! :)

    Dr. Laufer Judit
  • 8 hónapja járok Izához. Előtte egy térdprotézist előkészítő műtéten estem át + térdízületi porcfelszín teljesen elkopott, csont érintkezett csonttal, csak fájdalomcsillapítóval viselhető fájdalmaim voltak, melyek a műtétet követően jelentősen csökkentek. Azonban az operációt megelőző fél évben a jobb lábamat kíméltem, s ezen az oldalon az izomzat csaknem felére sorvadt, így a műtét után ennek felépítése hosszadalmas volt. Négy hónapos rehabilitációt követően (gyógytorna és hidroterápia) kerültem – jószerencsére - Izához.  S bár segédeszköz nélkül jártam, a jobb combom még mindig 12 cm-rel volt kisebb kerületű az ellenoldalinál, a pectoralis izom jobb oldalon szinte nem is létezett. Fél év után az aszimetria szinte teljesen korrigálódott, sántítás nélkül tudok járni, ismét magassarkút hordok, és életemben először van hátul is látható gömbölyű domborulatom. Az elmúlt egy év plusz hozadéka még mínusz 10 kiló, amihez a speed is jelentősen hozzásegített. Köszi Iza és a többi Idol-os!

    Dr. Jederán Éva
  • Speedfitness. Hallottam róla jót is, rosszat is. Kiváncsi voltam rá, milyen is valójában. Mint 101 minden más, ez is emberfüggő dolog. Iza mind emberileg, mind szakmailag kivételes személy. Jókedvűek az órák, ügyesen motivál, és ami fontos még, van eredménye! Köszönöm! :)

    Konkoly Ádám
  • Onnan tudjuk, hogy szeretünk ide járni, hogy ha kihagyunk egy-egy edzést, már hiányzik, hogy jöhessünk. Köszönjük, hogy mindig vidám hangulatú és hatékony edzéseket kapunk.

    Tanja, Fanni, Gyuri
  • Azt gondoltam 60 felé már nincs fitt élet, csak ízületi fájdalom, túlsúly... De lám ez nem igaz!!! Az izomzatom visszanyerte régi formáját, a derék fájdalmaim eltűntek. Edzés után fiatalnak érzem magam. Szeretném még hosszú éveken át űzni a Speedfitness-t önmagamért.

    Tóth Zsuzsa
  • Térdsérülés után rehabilitációs céllal kerültem Izához. 15 edzés alatt többet fejlődött az elsorvadt combizmom, mint 3 hónap gyógytorna alatt. Ráadásként pedig a fenekem is formásabb, mint valaha! :) Köszönöm

    Töreky Judit
  • Kíváncsiságból próbáltam ki a Speedfitness-t, felkeltette az érdeklődésemet, hogy a heti több órás edzést kiválthatja-e. Munkám mellett nem sok időm van a testem fitten tartására és a Speedfitness erre kiváló lehetőséget nyújt, hogy kevés idő alatt formába hozzam testemet. Kiválóan feszesít és izmosít....a cellulit eltüntetéséről nem is beszélve. Az edzők kedvessége, szakértelme és az, hogy csak magam vagyok és velem foglalkoznak, csak családias és bensőséges hangulatot ad az ott töltött időnek. Mindenkinek ajánlom, akinek kevés ideje van és szeretné kondiban tartani magát.

    Samák Dóra
  • Kedves Iza, Andi! A veletek eltöltött edzések eredményeképpen 44 évesen sikerült elérnem, hogy olyan erőnlét erősíti az önbizalmamat, amelyet kb. 10 évvel ezelőtt tudhattam magamnak. Mozgással, étkezéssel kapcsolatos tanácsaitok révén jó úton haladunk arrafelé, hogy elérjem azt az alakot, amelyre régóta vártam. A mozgás azon túlmenőn, hogy fizikai erőt ad, a mindennapi életben segít, hogy optimistán, életvidáman vészeljük át a stresszes pillanatokat. Köszönöm Nektek

    Dr. Molnár Eleonóra
  • AHOL NEM CSAK A REMÉNY, AZ ERŐ ÉS AZ EGÉSZSÉG IS VISSZATÉR! Több, mint 2 éve szenvedek ízületi bántalmaktól. Több orvos, szaktekintély megvizsgált, számos kezelést, masszázst kipróbáltam, ahogyan többféle gyógyszert is, amelyet felírtak nekem. Semmi nem használt-csakis ez! Sem pirula, sem sebész nem kell már, itt egy hónap alatt rendbe hoztak!

    Szabadi Klaudia
  • Két térdműtét között, majd a második-keresztszalag pótló műtét-után rehabilitációs céllal érkeztem Izához. Tudtam, hogy erre a célra nagyon jó a Speedfitness, jártam ugyanilyen céllal korábban is. De nagyon nem mindegy hogy kihez. Óriási különbség van edző és edző között, ezt a saját bőrömön(térdemen) tapasztalom. A műtétet követő 6. héten a két combom közötti átmérőkülönbség 1,5 cm volt, szemben a velem egyszerre műtöttek 3-3,5 cm-ével. Most a 10. hétnél járunk, a gyógytornászom szerint átlag feletti gyógyulást produkálunk, folyamatosan erősödik a lábam, egyre jobban hajlik, és nagyon szépen kinyúlik. Köszi minden eddigit Iza! Folyt. köv.

    Kovács Gábor
  • A műtétet követő 6. hónapra gyógyulttá minősített az orvosom. A combok egyforma vastagok, a teljes tartományban tudom hajlítani, kinyújtani. Semmivel sem érzem gyengébbnek, rosszabbnak mint a szakadás előtt. A rehabilitáció alatt a velem egyszerre műtötteknél folyamatosan jobb eredményeket produkáltam. Nagyon nagy köszönettel tartozom mindenkinek aki ebben segített, a gyógytornászomnak, az úszóedzőmnek Nellinek, és főleg Izának! Köszi még egyszer!

    Kovács Gábor (folytatás)
  • Diagnózis: -4 gerincsérv -1 ciszta a jobb térdemben -mind a két vállban műtét, 18 fokban elforgatva, benne csavar.   Miért járok ide? – sikerélmény garantált -izomláz minden alkalommal dicsekvéssel tölt el -az önbizalom növekedése egyenesen arányos az izmok növekedésével -úgy érzem, hogy fontos vagyok   Kiegészítés: gyógytorna heti 1 vagy 2 alkalommal. Az embernek szüksége van a mozgásra, és ha azt csinálhatod örömmel is, akkor ajánlom Izát. Ezerszer jobb, mint egy nyugtató tea.

    Koch Andrea
  • Több, mint 10 éve annak, hogy rendszeresen mozogtam… Már régóta éreztem, hogy ezen változtatnom kell. Voltak próbálkozások, de rövid idő után mindig abbahagytam. Mögöttem 4-5 pitvarfibrillációval, nehezen találtam olyan helyet, szakembert, mozgásformát, akiben-amiben megbízhattam volna. Izához, illetve leginkább Ferihez funkcionális edzésre járok, hiszen a Speedfitness ellenjavallat számomra. A kezdeti nehézségek után nem adtam fel és hetente is heti 2x edzek Ferinél, aki minden alkalommal maximálisan személyreszabott gyakorlatokkal készül. Mindig bíztat, velem örül az apró változásoknak is. Jókedve, lelkesedése teljesen magával ragad, motivál. Már otthon is többször edzek, sőt tervezem, hogy futni is fogok. Nagyon szeretek ide járni, mert Iza egy nagyon kedves, nyugodt, családias légkört alakított itt ki, és tudom, hogy szakmailag a legjobb kezekben vagyok.

    Fekésháziné Balog Mariann

FitnessKarrier

A Fitnesskarrier.hu 5 év kitartó munka alapján íródott. Mint személyi edző, úgy gondolom a legjobb választás volt, hogy még a kezdetek kezdetén a Speedfitness-el, mint innovatív technológiával kezdtem el foglalkozni. Az évek alatt megtartott emberek sikerei, céljaik elérései hoztak el ide,  ahol most vagyok. Szakszerűség, magam fejlesztése és ez a bizonyos piacvezető EMS gép használatával sokkal több vendéget tudtam elérni.

Még mindig rengeteg embert lehetne rászoktatni a mozgásra, tedd ezt hatékonyan, akár a  Speedfitness-el!

Olvasd el a Sikerkalauz neked szánt példányát! Nem titok és nem varázslat, hanem a módszer és a folyamatos motiváció fenntartása fogja elérni a Te eredményeidet is a vendégeknél!

 További információkért és a Sikerkalauzért keresd a weboldalt:

www.fitnesskarrier.hu


Még többre vagy kíváncsi?

Lépj velünk kapcsolatba! Bármilyen kérdésedre szívesen válaszolunk Neked!